Pedagógusaink

 

Bozsó Róbert, az 1. osztály tanítója, Bothmer gimnasztika tanár

Dudás Eszter, a 2. osztály tanítója, ének-zene tanár, szabad vallás tanár

Kereki MarianIMG_1763na Emma, alapító tanár, a 4. osztály tanítója, angol nyelvtanár, megbízott igazgató

Az ELTE-n lettem tanító magyar műveltség területen, ezután a Nyugat-Magyarországi Egyetemen angol nyelvtanári diplomát szereztem. Az ELTE-BGF-en elvégeztem a Waldorf-tanítói képzést, és rövid (3 éves) állami iskolai tapasztalatszerzésem alatt TÁMOP bevezető tanár lettem.
Hat évesen kb. az első iskolai hét után tudtam, hogy tanítónéni leszek. Persze 28 éves koromig elfelejtettem az egészet. Ekkor a Gödöllői Waldorf Iskola óraadó angol nyelvtanára lettem egy évre, majd néhány év szünet után osztálytanító voltam ugyanott. A gödöllői évek után a pilisszentlászlói Waldorf-iskolában tanítottam angol nyelvet.

Az élet szép. Gyönyörű és izgalmas. Ezt minden gyermek tudja. Ügyesen meg kell osztanunk egymással felfedezéseinket. Mi mást tanulhatnánk az iskolában?

A Kereki Mariannal készült interjút itt olvashatjátok: http://bit.ly/1zINS6W

guti_adrienn_fotoGuti Adrienn, a 3. osztály tanítója, extra lesson tanár

Gyermekkori álmom vált valóra, mikor 1997-ben átvehettem diplomámat az ELTE BTF szakán, és tanítónéniként munkába állhattam.
Azóta pályám során a gyermekek egyéni képességeit, szükségleteit tekintetbe vevő differenciáló pedagógia, és a fejlesztő pedagógia terén mélyültem el. Elsajátítottam a Waldorf-pedagógia segítő pedagógiai irányzatát, melyet öt éve praktizálok, s mára tanítok is. 2012-re felkészülhettem a Waldorf-osztálytanítói feladatokra az ELTE BGGYF karán szervezett képzés segítségével.
A Waldorf-pedagógiával való találkozásban valódi kincsre találtam.
Megtanultam egy titkot: gyermekként tapasztalatokkal a hátunk mögött, célokkal érkezünk a Földre. Mindnyájunkat hajt egy vágy, egy feladat, amelyet szeretnénk megtapasztalni az életutunk során. Őrzünk egy kincset, amelyet szeretnénk felhozni a mélyből, tisztára csiszolni, és megmutatni a világnak! A Waldorf-iskolában gyerekek és felnőttek (szülők és pedagógusok) nap-nap után ezt a kincset keressük. Magunkban és egymásban. Figyelemmel, tapintattal, türelemmel, egymás útját tiszteletben tartó elfogadással. A kincset felhozni a mélyből a felnőtt ember feladata. De a munkához szükséges eszközöket gyermekkorunk idején gyűjtjük össze. Ez a célunk. Ezért találkozunk az iskolában: hogy felkészítsük a gyerekeket a „kincsvadászatra”. Hogy szerszámokat adjunk a kezükbe: képességeket, amelyekkel kibonthatják küldetésüket, és készségeket, amelyekkel átadhatják azt a világnak.
Ez a reményünk: az együtt töltött évek után ne csak kincskeresőkké, hanem találókká is váljunk.
Hogy fényesebb legyen a világ – általunk!

Kurucz Ágnes, pedagógiai asszisztens

Misó Kata, délutános tanító

Túri Hanga-1Túri Hanga, délutános tanító, szociálpedagógus

A Waldorf-szemlélet gyerekkorom óta meghatározó a családunkban. Szüleim Waldorf-iskolában tanítottak, tanítanak, én pedig eddig diákként élhettem végig azokat a csodákat, amelyek megismerésére most a gyerekekkel ismét elindulok, pedagógusként.

Szívesen foglalkozom művészetekkel, nagyon fontos része az életemnek a zene, az ének.

A Szegedi Tudományegyetemen végeztem szociálpedagógia szakon. Az egyetemi évek alatt szerzett tudás, tapasztalás még inkább megerősített abban, hogy a Waldorf-iskola az a hely, ahol emberileg és szakmailag is a legtöbbet tudok fejlődni.

Örülök, hogy itt lehetek, és segítő részese lehetek annak a folyamatnak, melynek során a világot még csak sejtő gyerekekből nyitott, gondolkodó, szeretetteljes fiatalok lesznek!

SZAKTANÁROK

Lómen Éva, extra lesson pedagógus

Jász Réka_ német nyelvtanár, Csillagberek Waldorf Iskola

Jász Réka: német nyelvtanár

12 éve kezdtem foglalkozni a Waldorf-pedagógiával és kisebb megszakítással 8 éve tanítok németet Waldorf-iskolákban. Nagyon élvezem, ahogy kinyílik a világ a 7-8 éves gyerekeknek a segítségemmel. Megtapasztalják, hogy más nyelven is meg tudnak szólalni és megértenek engem, ha németül beszélek. Hihetetlen nyitottsággal, lelkesedéssel fordulnak az idegen nyelv és kultúra felé. Öröm együtt dolgozni velük, látni kibontakozó személyiségüket.

Jász Rékával a waldorf-iskolai nyelvtanításról készült interjúnkat itt olvashatjátok: http://bit.ly/15yZr7b

Szarvas Zsófia: német nyelvtanár

Thurnay Balázs: zenetanárThurnay_Balazs

25 éven keresztül aktívan zenéltem különböző zenekarokban, elsősorban a Makám együttesben és ezzel részben párhuzamosan 12 évig zenét tanítottam a Fóti Waldorf Iskolában, ahová három gyermekem is járt. Egy év pihenő után az Óbudai Waldorf Iskolában és a Göllner Mária Pesti Regionális Waldorf Gimnáziumban folytattam a zenetanári munkát.

Mindig arra törekedtem, hogy azt a lelkesedést, ami bennem is él a zene iránt, felébresszem a gyerekekben is. Énekelni nem kínos, elavult dolog, hanem meglepően jó! Megérthetetlen és megunhatatlan az az öröm, amit a zene befogadása illetve művelése ébreszt az emberben.

Zsolnai Krisztina, euritmia tanár

2001-ben találtam rá az euritmiára, vagy talált rám az euritmia…Talán mindegy is… a lényeg, hogy azóta nem engedjük el egymás kezét. Elvégeztem az euritmia tanár képzést, majd további képzéseken vettem részt, és a tanulás mai napig tart az életemben. Az euritmiának minden ága érdekel úgy a pedagógia, mint a művészet vagy a gyógyítás. Két évig tanítottam a Fehérlófia Waldorf Iskolában, jelenleg Waldorf-ovikban és a Csillagberekben tanítok. Művésznek készültem, a színpad érdekelt sokáig. Aztán ráébredtem, hogy művészet nem csak a színpadon lehet jelen, hanem (ez fontosabb) az életemben. Rájöttem, hogy az igazi művész: életművész. Ez az én küldetésem, feladatom.

Zsolnai Kriszta írását az euritmiáról itt olvashatjátok: http://csillagberek.hu/az-euritmia-atalakito-erovel-hat-az-emberre/