A hetedik életév körüli fordulat a gyermeki fejlődésben
Nem magyarázzuk el a babának, hogyan kell állni, járni, nem tanítunk neki nyelvtani szabályokat, csak állunk, járunk előtte és beszélünk vele. Ő az utánzóképességét használva tanul meg állni, járni, beszélni. Körülbelül hét éves koráig mindent így sajátít el a gyermek!
Az intelligenciája a testéhez kötve él, mivel ennek az időszaknak a legfontosabb feladata, hogy a gyermek birtokba vegye a testét. Gördülékennyé váljanak életfolyamatai, megtanulja használni a végtagjait, az érzékszerveit, oly mértékig, hogy ez már ne is kerüljön erőfeszítésébe: miközben tevékenykedik, természetesen tudjon figyelni a környezetére és kapcsolatot tartani vele.
Hetedik életévük körül mindenféle kultúrában kiemelkednek a gyermekek a szűk családi nevelésből, és tanítani kezdik őket. A gyermekek megjelenésében, viselkedésében is nagy változások figyelhetőek meg ebben az életkorban. Tekintsük át, milyen jellemző változásokat figyelhetnek meg a szülők az iskola felé közeledő gyermekükön!
Megváltozik a gyerekek testalkata
Kisebb lesz a fejük (testük arányaiban), a babás húsosság, párnázottság eltűnik, megnyúlik a nyakuk, álluk kiemelkedik a nyakukból. A kisebbek között ezért olyannak hatnak, mint egy-egy királylány vagy királyfi. A kicsik vonásait oly hasonlóvá tevő gömbölydedség eltűnésével arcvonásaik egyénivé, karakteressé válnak, megjelennek a testalkatbeli különbségek is.
Törzsük megnyúlik, több helye lesz a belső szerveknek, ezért behúzódik a kisóvodásokra jellemző pocak, a hasuk szinte sima lesz, derekuk, csípőjük formálódik. A felnőttekéhez hasonló, harmonikus testarányok jellemzik.
Végtagjaik megnyúlnak, nagy lendülettel fejlődnek most. A fejük fölött átnyúlva már elérik a másik fülüket.
Kialakultak a belső szervek és a működésük már bejáratódott, ezért képessé válnak a biológiai szükségleteiket (evés, ivás, pisilés, kakilás…) szabályozni, késleltetni. Bioritmusaik
(pl.: táplálkozás-ürítés, ébrenlét-alvás) kialakultak, megbízható szabályszerűséggel működnek.
A testük legkeményebb részét, a fogzománcot is képesek már előállítani. Megindul az öröklött fogkészlet kicserélése a „saját maga által előállított” maradandó fogakra.
Egy átlagos hatéves eléri a 120-130 cm-t és a 20-22 kg testsúlyt.
Megváltozik a viselkedésük, játékuk
Megerősödött végtagrendszerüket a gyerekek szeretnék munkába fogni! Munkajellegű tevékenységekre vágynak. Cipekednek, pakolnak, szerelnek, építenek, bunkert csinálnak, alkotnak, szőnek, fonnak, festenek, rajzolgatnak temperamentumuktól, lehetőségeiktől függően, de így vagy úgy hasznossá akarják tenni, munkába akarják fogni kezeiket, lábaikat.
Megjelenik viselkedésükben a segítés vágya, szeretnének a felnőttek munkatevékenységeihez csatlakozni.
Gazdag fantáziaviláguk van már. Ami abban megjelenik, azt munka szinten meg is tudják valósítani. Külső körülmények (pl.: zajok, egy másik gyermek játéka, új látványok a helyiségben stb.) nem terelik már el a játékától, szándékaitól. Nem felejtik el a szándékukat, kitartóak, és elég ügyesek is, hogy létrehozzák, amit elterveztek. Fantáziával áthatottan alkotnak. Az emlékképeiket, tapasztalataikat saját elképzeléseiknek megfelelően újra tudják rendezni. Tervezik a játékukat, az alkotást.
Az emlékeik a múlttal, a tervek a jövővel hozzák kapcsolatba őket, így megjelenik az időben való biztosabb tájékozódás, az idő felé való érdeklődés. (EZÉRT már fel tudják idézni a hét napjait, évszakokat, ezekben el is tájékozódnak a hétköznapokban.)
Megjelenik az igazi együttes játék a gyerekek között, mert már szépen, tiszta artikulációval, összefüggően tudnak beszélni. El tudják mondani egymásnak a benső fantáziaképeiket, amelyeket átélnek, a történetet, amit kitalálnak. El tudják mondani, amit éreznek, amire szükségük van, gondolataikat ki tudják fejezni. Szerepjátékokat játszanak, nem egymás mellett, hanem aktív párbeszédben, együttműködve, megosztva a feladatokat, a szerepeket.
Kitartóan, hosszan képesek már egy játékot űzni, mert a figyelmüket, észlelésüket tartósan oda tudják már fordítani.
Az emlékezetük kezd megerősödni, hosszabb, 3-4 versszakos ritmusos verseket, dalokat is könnyen meg tudnak már jegyezni. Szívesen hallgatnak, végig figyelmesen követnek nagyobb lélegzetű meséket is, például a magyar népmesék vagy a Grimm-mesék világából. Fel tudnak idézni egy többször, öt-hat alkalommal hallott rövidebb mesét, és érthetően vissza tudják adni a tartalmát.
Képesekké válnak összefüggések megragadására. Például egy ismert meserészletet ábrázoló képről felismerik a jelenetet, és összefüggően el tudják mondani, mit ábrázol. Már nem csak megnevezik a képen lévő tárgyakat, hanem összefüggéseket kifejezően beszélnek róla. Azt is el tudják mondani, hogy mi történt a mesében a képen ábrázolt jelenet előtt, és mi történt utána.
Megváltozik az észlelésük is. Például a rajzaikban az átlátszóság, az egymás mellé dobáltság megszűnőben van, mert már felfedezik a részek és az egész kapcsolatát.
A hallásukban is képesek már a nyelv egységeit, a hangok közötti finom különbségeket felfedezni, a részeket az egésszel kapcsolatba hozni. Például ügyesen mondanak szótagolva mondókákat, kiszámolókat. Felfedezik, hogy a „sajt” ugyanúgy kezdődik, mint Sanyika neve. Vagy észreveszik, és kijavítják a társuk fura beszédét: „Az nem jóka, hanem róka!” Netán éppen érzékenyekké válnak a saját kiejtésük pontatlanságára: „Tudom, hogy nem csipő, hanem csipő, csak még nem tudom jól kimondani!”stb.
Társas kapcsolataik már túlterjednek a családjuk körén. Vannak barátaik, és készek más felnőttekkel is kapcsolatba lépni.
Érdeklődővé, kíváncsivá válnak a világ dolgaira. Keresnek egy felnőttet, egy tekintélyt, aki megmutatja számukra a világ titkait, bevezeti őket a felnőttek „tudományaiba”. Ezért el tudnak fogadni tevékenységeikben egy külső irányítást. Már nem csak a szabad játékban érzik jól magukat, hanem szívesen csatlakoznak a felnőttek által kezdeményezett tevékenységekhez. Szívesen kapcsolódnak feladathelyzetekbe, motiváltak a képességeiknek, az életkoruknak megfelelő, érzelmei világukat megszólító feladatokra. Legalább 25-30 percen át képesek is részt venni már ilyen irányított feladathelyzetben.
Mikor kezdjen iskolát a gyermek?
Az embernek egy „erőkészlete” van. Ezzel növekedik, ezzel építi a testét, és ezzel tud gondolkodni is.
Az iskolába lépéskor azt kell, megfigyeljük, készen áll-e már a gyermek arra, hogy elszólítsuk az erőit a testi fejlődésről a tanulásra?
Úgy hozhatunk helyes döntést, ha megfigyeljük, hogy a gyermek ügyesen, jól használja-e már a testét, az érzékszerveit? Például tudja-e már összehangoltan működtetni erőfeszítés nélkül a teste két oldalán lévő végtagjait, össze tudja-e kapcsolni a látását és a kezei mozgását olyan összetett tevékenységekben, mint a vágás, tojásverés, cipőkötés, a szemét felsöprése a lapátra, stb.?
Mindezt meg tudja-e úgy is tenni, hogy közben beszélnek hozzá, és ő dolgozik, nem áll meg figyelni közben. Tud-e válaszolni is a kérdésünkre úgy, hogy a keze is jár közben?
Azaz célirányosan, készségszinten, „rutinszerűen”, figyelem ráfordítás nélkül, automatikusan tudja-e már használni a testét és az érzékszerveit? Alkata mutatja-e már a fentebb leírt változásokat? Kialakultak-e megbízhatóan a bioritmusai? Bontakozik-e már képzelőereje, tudja-e már szándékosan mozgósítani figyelmét, emlékezetét? Kész-e csatlakozni feladathelyzetekhez, irányított foglalkozásokhoz?
Ha ezekre a kérdésre igennel felelhetünk, akkor érkezhet el gyermekünk számára az iskolába lépés ideje. Megfigyeléseink alapján azt mondhatjuk, hogy a gyermekek általában a hetedik húsvéti ünnepüket megélve érkeznek el ehhez a ponthoz fejlődésük folyamán.