Óriási kérdőjelekkel és kétségekkel vártuk lányunk iskolaértettségét. Közgazdászként a multinacionális cégek “kényeztető” világában éltünk. Teljesítmény, racionalitás, törekvés. Aztán amikor lányunk 4 éves lett, elkezdtük nézegetni az iskolákat. Egyik sem volt az igazi. Mindegyik gyomor- és szívszorító emlékeket idézett. Menekültünk azonnal… A Waldorf nemigen került szóba, hiszen vegyes véleményeket hallottunk, nem akartunk “tarisznyás” iskolába járni. Lassan azon gondolkoztunk, nyitunk egy olyan sulit, ami a mi “ideális” gyermekközpontú álomiskolánk.
Aztán egy kedves kollégánk, akinek véleménye számunkra mérvadó (a jogi és a spirituális világ elemeit önmagában ötvözi), egyszer így szólt: – Dórinak a Waldorfban a helye.
Nagyot néztünk… Egy kellemes nyári estén leültünk vele beszélgetni. Elmondta a tapasztalatait, hisz egyik gyermeke “hagyományos”, másik Waldorf-iskolába járt.
Új világ és új szempontok nyíltak meg előttünk. Kóstolgattuk a gondolatot, hogy a Waldorftól nem kell félni. Talán nem kell a huhogókra hallgatni. A gyermek megtanul írni és olvasni a maga tempójában, tudni fogja, amit tudni kell, és BOLDOG gyermek lesz.
Hoppá!!!
Boldog gyermek.
Kiegyensúlyozott, közösségi, kreatív, lelkes, érdeklődő. Olyasvalaki, aki lehet, hogy egy Legyen Ön is Milliomos!-ban nem nyer 25 millió forintot, mert az egyébként számunkra feleslegesnek tartott lexikális tudása nem oly’ tömény… De kit érdekel? Mert amikor majd be kell mutatkozni és kezet fogni valakivel, akkor a szemébe néz az illetőnek, bátran, tiszta tekintettel. Fel meri vállalni a véleményét, azt konstruktívan ki is mondja. Együttműködik. Együtt működik – önmagával és másokkal. Érdeklődését, lelkesedését, tudásszomját és EGYÉNISÉGÉT értékelik, erősségeiben biztosítják. Összhangban lesz a természettel, a hagyományokkal, az Élet dolgaival.
Mert látják benne az Embert. Azt, aki Ő valójában. Nem egyenruhás kiskatona, hanem élő, hús-vér gyermek. Boldog és kiegyensúlyozott. Amilyenek mi magunk is szerettünk volna lenni iskolaéveink alatt. Félelmek és gyomorideg nélkül.
Így egyenes út vezetett a Waldorfba – a tőlünk egyébként messze eső káposztásmegyeri Csillagberek Waldorf suliba, Adrienn néni kezei közé. Azóta lányunk dalolva jön haza délutánonként, reggel kipattan az ágyból, hogy ma suli van. Nem akarok hinni a szememnek. És most már én is értetlenül nézem a környezetünkben az iskolára panaszkodókat…
Talán egyszer ők is számba veszik a Waldorf lehetőségeit. És átalakul a szemléletük, hogy oda nem “beteg”, “képtelen”, “béna”, “alter-tarisznyás” gyerekek járnak. Hanem olyan családok gyermekei, akik egy értő, elfogadó és motiváló közegben tanulják AZ IGAZÁN FONTOS dolgokat…
Aki nem hiszi, menjen el egy euritmia órára, nézze meg, hogyan tanulnak számolni, hogyan ismerkednek a ritmussal, a mozgással, és csinálja végig ő maga felnőttként a gyakorlatokat. Utána beszélhetünk róla, hogy mi is az a Waldorf… Bár akkor már nem lesz rá szükség, hisz az önfeledt kacagás, a magabiztos életrevalóság, a kreativitás majd önmagáért beszél.
Szkeptikusok! Waldorfra fel!
Dénes Éva
Az iskolánkba való jelentkezéshez KATTINTS IDE!>>