Cím: 1042 Budapest, Árpád út 161-163. Telefon: 06/20 286-4231

Email: iskola{kukac}csillagberek.hu Facebook oldalunk

Csillagberek Waldorf Iskola

Pedagógusok


Boncz Bernadett, Bothmer-tanár

Elek Ányos, dráma tanár

Erőssné Makovecz Ildikó, németnyelv-tanár, magyar nyelv és irodalom tanár

1983-ban születtem Budapesten. Egy nyúlfarknyi időszakot leszámítva – amikor is fogorvos akartam lenni… – valójában mindig tanítani szerettem volna. Közel áll hozzám az irodalom, a nyelvészet, így magyar-német szakon (ELTE TFK, majd ELTE BTK) szereztem diplomát. Az életemben fontos az ének, a tánc, a nevetés, azt hiszem, ez az igazi szerencsém, mert tanítani és tanulni csak örömmel lehet, ezt igyekszem is szem előtt tartani. Egyetem után kerültem a Sashalmi Waldorf Általános Iskolába, ahol gyermekeim születéséig németet tanítottam. Ezen évek alatt igyekeztem Waldorf szemléletű nyelvtanári képzéseken részt venni, illetve elvégeztem a Waldorf-osztálytanító (ELTE BGGYK) továbbképzést. A kisfiaimmal való itthonlét után 2020-tól a Csillagberek Waldorf Általános Iskolában tanítok német nyelvet. Szeretettel és izgatottan várom a gimnázium adta örömöket, új kihívásokat.

Gyurák Csaba, digitális kultúra tanár

Ivanits Gábor, kézművesség tanár

Felsőfokú tanulmányaim idején egy külföldi nyári munka során dolgoztam együtt először gyerekekkel. Itt hátrányos helyzetben lévő tizenévesekkel foglalkoztam és nagyon jól éreztem magam a társaságukban. Ezt követően az élet elsodort és éveken keresztül ingatlan műszaki, gazdasági területen dolgoztam. Mindig is érdekeltek a famunkák és a faszobrászat és hobbiként foglalkozni kezdtem ezzel a területtel és valahol belül mindig vágytam arra, hogy gyerekeknek adhassam át a tudásomat. Két csodás lányom van, akik a Csillagberek Iskolába járnak és itt közelebbről megismerhettem ezt a nagyszerű, támogató közeget, amiben a gyerekek saját útjuk megtalálását segíti az iskola.

Amikor 2018-ban lehetőséget kaptam arra, hogy a Csillagberek Iskolában fafaragást tanítsak, úgy éreztem olyan hivatásom lett, amit nagy örömmel végezhetek a gyerekek javára. Azóta is minden egyes nap rácsodálkozom arra, milyen nagyszerű velük együtt lenni és jó látni azt, ahogyan fejlődnek és haladnak előre a saját útjukon.

Kurucz Ágnes, angolnyelv-tanár, osztálykísérő (9. osztály)

1975-ben születtem Budapesten. ’A Madáchban’ érettségiztem. 1997-ben szereztem angol szakos tanári diplomát az egri tanárképző főiskolán, majd egy évre elmentem egy észak-írországi Camphill faluba dolgozni, ahol fogyatékkal élő felnőttek élnek. Ezen a helyen ismerkedtem meg az antropozófiával, illetve az ott dolgozók gyerekeinek létrejött helyi Waldorf iskolával. Az egész év mély benyomást tett rám. De hazajövetelemkor még más feladatok vártak rám. Nyelviskolai munka, rendszeres nyelvvizsgáztatás a legkülönbözőbb nyelvvizsga rendszerekben, céges tanfolyamok. 2002-ben pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karán kiegészítettem tanulmányaimat, hogy középiskolásokkal is foglalkozhassak. Akkor már két éve tanítottam egy szakközépiskolában Budapesten, két osztályt kísértem a kezdetektől az érettségiig, illetve a technikusi végzettségig. Ekkor született meg a gyermekem, aki ma már Waldorf-iskolás. Az otthon töltött időben fejlesztőpedagógus végzettséget szereztem az ELTE PPK-n. A hetedik waldorfos évemet kezdtem idén tanárként. Nagy örömmel vágtam bele kollégáimmal a felső tagozatról való gondolkodásba, számomra nem volt kérdés, hogy a Waldorf iskola 13 évfolyamos. Nyelvet tanítani pedig minden osztályfokon nagy kihívás és öröm is, szerencsésnek tartom magam, hogy ezt az ívet végig kísérhetem.

Kovács Olivér, fizika tanár

Matheika Gábor, művészettörténet és képzőművészet tanár

Pálvölgyi Éva, euritmia tanár

Pitti Melinda, biológia,- kémia-, földrajz tanár; osztálykísérő (10. osztály)

Pitti Melinda vagyok. 1974-ben születtem. Vidéken nőttem fel, lelkes amatőr természetbúvárként, aminek folyományaként biológia-, kémia-, és földrajz tanár lettem. Egyetem után egy alapítványi gimnáziumban tanítottam 15 évig. Ezután született meg két fiam. A velük otthon töltött idő alatt kezdtem el az osztálytanítóképzést Solymáron, 2020 őszén kézhez kaptam a diplomámat.
A Waldorf-pedagógia már az egyetemi éveim alatt felkeltette az érdeklődésem, folyamatosan olvastam, ismerkedtem vele, de csak most felnőtt fejjel mertem belevágni régi álmom megvalósításába. Nagy örömet okoz nekem végre Waldorf szemléletben átadni a lelkesedésem és a tapasztalatom.

Sudár Balázs, magyar nyelv és irodalom tanár

Talamaszné Szabados Éva, matematika tanár

Thurnay Balázs, zenetanár

Várkonyi Erika, képzőművészet és kézimunka tanár

Gyerekkoromtól kezdve sokat barkácsoltam, rajzoltam és kézműveskedtem. A tanulmányaim is ebbe az irányba vittek, a gimnázium után Pécsett végeztem el a rajz-vizuális nevelés szakot. Itt találkoztam első alkalommal azzal a gondolattal, hogy a művészetek nem csak a művészpalántáknak szólnak, hanem az egészséges élet és fejlődés része. A sors úgy hozta, hogy egy másik szerelem hatására Finnországba kerültem, ahol számítógépes grafikusként helyezkedtem el az ottani környezetvédelmi intézetnél. Egy olyan ügyet szolgálhattam, amivel szívesen azonosultam. Itt született meg a fiam és a lányom. A sors aztán mégiscsak hazavezérelt minket, immár családként, amikor is a finn rendszer után csakis olyan iskolát tudtam elképzelni a gyerekeimnek, ahol van valamilyen értelmes gondolat a működés mögött és a gyerekre, mint teljes értékű emberre gondolnak. Így kerültünk a Csillagberek Waldorf Iskolába, ahol aztán szépen lassan szülőként belekóstolhattam a waldorfos gondolkodásba. Itt ismét egy olyan ügyre találtam, amivel szívesen azonosultam. Így történt, hogy 2018-ban elkezdtem festést és kézimunkát tanítani az iskolában a középtagozaton felnövekvő rendszerben. Ezzel együtt folyamatosan képezem magam, hogy a gyerekeknek vagy immár fiataloknak a lehető legjobbat nyújthassam magamból.