Milyen gyerekeknek való a Waldorf-iskola?

Arról már korábban írtunk, hogy a közkeletű tévhitekkel ellentétben a Waldorf-iskola nem a kis művészpalánták és nem is a problémás gyerekek gyűjtőhelye, hanem teljesen vegyes osztályközösségek jellemzik. Megkérdeztük Bozsó Róbertet, a Csillagberek Waldorf Iskola 2016. szeptemberében induló első osztályának tanítóját, hogy tapasztalatai szerint milyen gyermekeknek való ez az iskolatípus. Róbert saját megfogalmazása szerint “24 éve él a Waldorf pedagógia bűvkörében”, és eddigi pályafutása során két osztályt is végigkísért elsőtől nyolcadikig.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Bozsó Róbert: Röviden az lenne a válasz, hogy bárkinek. De ezzel nem válaszoltam meg a kérdést. Induljunk ki abból, hogy az állami oktatási rendszer hogy működik! Magyarországon az állami közoktatási rendszert porosz mintára – a tanügy politikai érdek és politikai feladat – Mária Terézia vezettette be, abból a kifejezett célból, hogy az iskolák az egyházak helyett a bécsi udvar politikai hatáskörébe kerüljenek. Tehát az iskolának innen kezdve nem az volt az elsődleges feladata, hogy ismeretekhez vagy belső tartáshoz juttassa a felnövekvő nemzedékeket, vagy hogy a gyermek fejlődéséhez igazítva lehetőséget adjon számára tudása bővítésére, hanem az lett kimondott célja, hogy olyan alattvalók éljenek a birodalomban, akik alkalmasak az állam által fontosnak tartott feladatok elvégzésére. 1851-ben – sokat mondó évszám ez -, amikor a kötelező érettségi vizsgálatot elrendelte Ferenc József, már az állam érdekeinek közvetlen érvényesítése volt a cél. Olyan vezető réteg kinevelésében gondolkodott az akkori államirányítás, ahol a rebellis szellem többé nem jelenik meg. A legtöbb állami iskolarendszernek valamilyen módon hasonló története van, ami azt is jelenti, hogy többnyire politikai kényszer hatására jöttek létre, és nem volt elsődleges céljuk, hogy a mindenkori ifjúság hasznára legyenek. Kimondva vagy kimondatlanul, az állam számára hasznos alattvalók kinevelését szerették volna elérni, közvetlen állami irányítással. Úgyhogy ha azt nézzük, hogy kinek jó az állami iskola, arra azt tudom válaszolni, kicsit persze önkényesen, hogy a mindenkori államnak jó. Amely – nézzünk végig a közelmúlt történelmén – igen gyakran változik, és egyáltalán nem mindig a közjó a célja.

És ha az a kérdés, hogy kinek jó a Waldorf-iskola, akkor úgyszintén kissé elfogultan azt válaszolom, hogy a mindenkori gyermeknek jó. Mert a Waldorf-iskolát nem azért alapították meg, hogy az állam számára hasznos alattvalókat vagy éppen kurrens technológiai ismeretekkel bíró szakembereket neveljenek, hanem az volt a cél, egy roppant alapos filozófiai és lélektani alapú végiggondolás után (ami egy 20-30 éves folyamat volt), hogy olyan iskolát alakítsanak ki, ami a felnövekvő ember folyamatosan változó belső szükségleteihez igazodik: a mindenkori növekedés mindenkori szükségleteihez. Nincs teljes szabadság, de nincs diktatúra sem a Waldorf-iskolában, mert mindkettő tragédiához vezet. Az a cél, hogy  szeretetben és elfogadásban neveljük a gyermekeket a szabadságban való felnőtt életre, minek következtében a gyermekek – talán – kevesebbet sérülnek személyiségükben, a magukkal hozott tehetségek és jó szándékok, valamint a szépségre, jóságra és igazságra való természetes törekvésük a lehető leginkább ki tud bontakozni majd ifjú, felnőtt, vagy éppen idős korukban.

Ugyanakkor a Waldorf-iskola természetesen mégsem való mindenkinek. Hiszen olyan mértékben ellentétes a napi gyakorlata azzal, mint amit mi, akik állami iskolában növekedtünk fel, tapasztaltunk, hogy szülőként nagyon gyorsan elkezdünk kételkedni abban, hogy a saját gyermekeink jó helyen vannak-e. Például amikor látjuk, hogy a gyerekeink “nem tanulnak”. Vagy egy adott időszakban nem érzik jól magukat az iskolában. Vagy éppen amikor túlságosan is jól érzik magukat, az is gyanúsnak tűnhet a számunkra. Van olyan időszaka az életnek, amikor sokat kell tanulni. 16 éves kortól 25 éves korig rendkívül alkalmas állapotban van az ember arra, hogy nagy mennyiségű információt fogadjon be és rendszerezzen. Viszont 6 és 16 éves kora között nem feltétlenül a sok információ befogadása szolgálja a gyermek fejlődését, inkább a szeretet, a biztonság, a ritmus; a szépség, a jóság, az igazság megélése; vagy az akarat fejlesztése cselekvéseken keresztül, esetleg az alkotókészség nevelése művészeti tevékenységeken át. És természetesen a gondolkodás fejlesztése a világ megismerésén keresztül. A Waldorf-szülőnek képesnek kell lennie arra, hogy a saját kételkedésén is átjutva támogatni tudjon egy olyan rendszert, aminek nem ismeri a kifutását. Az állami iskoláét valamennyien ismerjük, hiszen átmentünk rajta és felnőttünk. Ha egy szülő úgy indul, hogy nem tudja elfogadni a Waldorf-iskolának ezt a “fordított” működési rendjét, akkor lehet, hogy számára nem válik be, bár ez még mindig nem jelenti azt, hogy gyermekének ne lenne hasznos a Waldorf-iskola.

Megkérdeztem egy kollégám véleményét a kérdésről, azt válaszolta, hogyha valakit nem vesz fel az osztályába, akkor azt nem azért teszi, mert ne lenne való a gyermeknek a Waldorf-iskola, hanem azért, mert egy olyan közösséget kell építenie, amit ő maga kezelni képes, és ami továbbépíti saját magát a tanító segítségével és vezetésével. A Waldorf-iskola ily módon mindenkinek való, de mégsem való mindenkinek. Meghatározza részben az hogy egy tanár mit tud elvállalni, hogy egy iskolai közösség mit bír el, vagy mire van joga, hogy elvállalja (iskolánk például nem vehet fel sajátos nevelési igényű gyermeket – a szerk. megj.), hogy a kialakított osztályok viszonylag kiegyensúlyozottak legyenek, végül pedig meghatározza az is, hogy egy szülő mit képes felvállalni, akár külön feladatban, akár türelemben, akár együttműködésben.

 

A hozzászólások le vannak tiltva.