Cím: 1042 Budapest, Árpád út 161-163. Telefon: 06/20 286-4231

Email: iskola{kukac}csillagberek.hu Facebook oldalunk

Csillagberek Waldorf Iskola

Egy szerencsés család története


A mi családunk az igazán fontos dolgokban mindig nagyon szerencsés. Lehet, hogy pont előttünk fogy el az, amiért sorba állunk, vagy elfoglalják az utolsó parkolóhelyet az orrunk előtt, de a komoly események úgy alakulnak, ahogy a legjobb nekünk.

IMG_1425

Így történt ez akkor is, amikor iskolát kerestünk idősebbik fiunknak, Misinek. Sokat beszéltünk arról, hogy mikor teszünk vele jót: keressünk egy “táltosképzőt”, ahol magas intelligenciaszintjét maximálisan fejlesztik, kihasználják azt, hogy nagyon érdeklődő és már ötévesen írt és olvasott? Sokan javasolták ezt a környezetünkből, de ellenálltunk. Folyamatos versenyhelyzetbe kényszeríteni egy maximalista, de némileg kishitű gyereket – úgy éreztük, hogy ez nem az ő útja.

DSC_0253Olyan alternatív iskolát kerestünk, ahol figyelnek a gyerekekre, a tanító néni emberileg is és szakmailag is a legtöbbet tudja nyújtani és közel van hozzánk. Attól tartottunk, hogy egy átlagos osztályban nem foglalkoznának vele megfelelően, mivel magatartási gond nincs vele, és feltételezik róla, hogy úgyis tudja, hogy miről van szó (bár lehet, hogy éppen elmereng valamin). Izgalmas pillanat volt, amikor az interneten láttunk egy hirdetést, hogy a Csillagberek Waldorf Iskola bemutatkozó esteket tart a leendő első osztályosok szüleinek. Vekerdy tanár úr nyitóelőadásától kezdve, egy kivételével az összes lehetőségre elmentünk, ahol megismerkedhettünk a környezettel, az iskola alapítóival, az osztálytanítóval és a leendő szülőtársakkal. Mindketten éreztük, hogy jó helyet találtunk kisfiunknak, és a bemutatkozó játék után ő is azt mondta, hogy ide szeretne járni.

DSC_0142 Mit kaptunk eddig az iskolától? Sok mindent.

Jól érzi magát Misi az iskolában, minden reggel azon izgul, hogy minél hamarabb beérjünk, és délután néha “nem vesz észre” minket, amikor érte megyünk, hogy még néhány perccel többet lehessen ott. Látjuk, hogy tanul napról napra új dolgokat, és a lényeg a minőségen van, nem a mennyiségen. Az ünnepek szerves része a tananyagnak, a Mihály-napi próbájára felnőtt fejjel is emlékezni fog (mi is, az biztos). A napi rendszer (a köszönéstől a tanórák menetéig) biztonságot ad neki, otthon érzi magát. Sok barátra talált, szoros kapcsolatban vannak: esténként, amikor elmondja, mi történt vele aznap, részletesen beszámol a többiekről is. Külön öröm, hogy az iskola alapfokú művészeti képzést is nyújt, nemcsak Misi imádja a zenét az osztályban.

DSC_0202 Mit adtunk mi eddig az iskolának? Sok mindent.

A Waldorf alapelvek szerint a szülőknek sok feladatuk van, hogy a gyermekeik a nekik legmegfelelőbb közegben lehessenek. Egy olyan nyár van mögöttünk, amikor több hétvégét töltöttünk munkával az iskolában, mint amennyit nem. Ez a termek felújítása után sem fejeződött be. Van olyan barátunk, aki miután már sokadszorra hallotta, megkérdezte, hogy “apa délután az iskolába megy villanyt szerelni” mondat az valóban ezt jelenti, vagy egy másféle szabadidős tevékenység kódolt neve – de tényleg szó szerint értendő. 🙂 Újra felelevenítette az egész család a kézimunkával kapcsolatos tudományát, a babzsákoktól az uzsonnás táskáig minden kézzel készült. Ha kell, kalácsot sütünk, ha kell, bútorokat pakolunk és mindezt igazi örömmel, mert jó a társaság és látjuk, hogy a végeredményt a gyerekek élvezik.
Ha bárki kérdez minket arról, hogy milyen a gyerek iskolája, ugyanazt szoktuk mondani, mint ő: nagyon jó. De hát könnyű nekünk, mert mi az igazán fontos dolgokban szerencsések vagyunk.

Kovács Ildikó

Az iskolánkba való jelentkezéshez KATTINTS IDE!>>