Amikor iskolát választunk a gyermekünknek, mindannyiunkban felmerül a kérdés, hogy vajon milyen esélyei lesznek majd a továbbtanulásra. Kiemelt dilemma ez akkor, ha a Waldorfos út mellett tesszük le a voksunkat, hiszen tudjuk: mást és másképp fognak tanulni a gyerekek az általános- és középiskolában, mintha hagyományos oktatási intézménybe járnának. A jelenleg orvosi tanulmányokat folytató volt waldorfos diák, Sallay Zsuzsanna válaszolt néhány kérdésünkre.
– Hogyan készültél fel a főiskolai/egyetemi felvételire?
– Nehezen döntöttem a továbbtanulásomról. Az én problémám inkább az volt, hogy minden érdekelt, mint az, hogy semmi. Végül az orvosi mellett döntöttem, úgy október-november táján. Így hirtelen hat tantárgyra kellett készülnöm, ráadásul biológiából emelt szinten. Mivel a biológiát és a kémiát igencsak az alapoktól kellett megtanuljam, a 13. évben csupán ezt a két tárgyat tanultam otthon, a többi tárgyból az órákra bejárás jelentette a készülést. Nagyon nehéz, nagy akaraterőt kívánó év volt. Ilyen hirtelen, ilyen nagy mennyiségű lexikális tudás megszerzése nagyon új volt számomra. Volt, hogy arra gondoltam, hogy bárcsak előbb „tanultunk” volna többet, mint más iskolákban, és akkor nem most kéne ezt mind megtanulnom. Utólag viszont már erre is azt mondom, hogy jó volt így, megérte a sok waldorfos év ezt az egy nehéz évet. Hiszen bizonyára ennek köszönhetően sikerült azt az akaraterőt kifejlesztenem, amivel ezt az egy nehéz évet mégis megcsináltam, és végül is boldogan készültem az igazán a sajátomnak érzett útra.
– Hogyan alakult az élet a sikeres felvételi után?
– Miután felvettek a Semmelweis Egyetemre, egy egészen új világ nyílt meg számomra. Az első fél-egy év nehézsége az ebbe az új világba való beilleszkedés volt. Egy nagy, személytelenebb világba, ahol mintha egy kicsit más nyelvet beszéltek volna az emberek. Egyrészt a szoros tanár-diák kapcsolat nem volt már meg, illetve a teljesítményorientált környezet, egymás jegyek alapján történő megítélése, és a vizsgák miatti szorongás volt igazán új. Bár pont nekem nem volt vizsgarutinom, úgy tűnt, én stresszeltem a legkevésbé, pedig amúgy nagyon izgulós típus vagyok. Körülbelül az első év végére éreztem magam teljesen otthonosan ebben a nagy rendszerben, a második év végére tanultam meg igazán vizsgázni, és ugyanekkorra mondhattam el, hogy igazi barátokra leltem, beilleszkedtem egy „nem waldorfos” társaságba. A tanulmányi eredményeim az elején voltak talán enyhén gyengébbek, mint másoké, de ez is az első egy-két év alatt rendeződött, sőt, úgy tűnt, ha igazán motivált tudtam lenni, olyan akaraterőt tudtam mozgósítani, amivel a nálam okosabbak által elért eredményeket is hozni tudtam.
Azóta a legnagyobb különbség köztem és a legtöbb diák között talán az, hogy nekem más az orvos-képem, ideálom. Persze rajtam kívül is vannak, akik hibákat látnak a mai orvostudományban, illetve egészségügyi rendszerben, és változtatni szeretnének, de mindenképpen kisebbség vagyunk. A többség, aki egyáltalán hibát lát, inkább elfogadja, vagy külföldre készül, mert az ő számára az a megoldás. A folyamat, mely során keresem a helyem az orvoslásban, hosszú és nem könnyű. Keresem az egyensúlyt aközött, hogy mennyire tudok/szeretnék beilleszkedni a jelenlegi helyzetbe, mennyire tudok fehér köpenyes orvosként dolgozni egy kórházban nap mint nap, illetve hogy tudok tenni azért, hogy a világot formáljam olyanná, amiben jól érzem magam, és hatékonyan, boldogan tudok tevékenykedni. Ezen útkeresés során ingadozott a motivációm az orvostudománnyal kapcsolatban, ugyanakkor mindenképpen úgy érzem, itt a helyem, jó úton járok.
Az egyetem mellett elkezdtem a második Magyarországon induló antropozófus orvosképzést, amit ugyancsak nagyon élvezek. Egyrészt újra egy Waldorf-világban lehetek, ami mindig hiányzott, amire szükségem van, másrészt egy olyan nézetet és eszközt ad a kezembe a gyógyításhoz, amit mindenképpen szeretnék majd használni a jövőben.
– Ha vissza tudsz emlékezni a tapasztalataidra, kíváncsi lennék a véleményedre arról, hogy az általános iskolában minden közismereti tárgyat az osztálytanítód tanított, nem szaktanár.
– Ezen a kérdésen még korábban nem gondolkoztam, de most, hogy elém került, úgy gondolom, nagyon jó volt, hogy így volt. Csupán az a tény, hogy egy ember, „a tanár” tanít minden tárgyat, foglalkozik mindennel, azt a jelentést hordozza számomra, hogy a Világ Egy, Teljes Egész, aminek mindannyian részei vagyunk, és aminek a megismerésére mindannyian törekedhetünk, hisz lehetséges. És hogy mindenben benne van egy törvény, és mindenben benne vagyunk mi magunk is, csupán fel kell fedeznünk a világot. És felfedezni mindenki tud, sőt mindenki teszi. Az Egészre csupán mindig más szemszögből tekintünk rá. Egyszer a tudomány oldaláról, egyszer a történelem oldaláról stb. Nyilván mindenki más szinten tud elmerülni egy-egy „szemszögben”, vannak matematikában, vannak festésben vagy bármi másban kiemelkedő emberek. Ezen kívül ez az oktatási rendszer egy folyamatosabb ritmust ad a gyerekeknek, mintha „ugraniuk” kellene a tanár/tantárgyak között. Egy folyamatosabb vezetettséget, és így biztosabb viszonyítási pontot az életükben, ami kis korban még fontosabb.
– Ha gyermeked születik és iskolába készül, milyen iskolát szeretnél neki választani?
– Waldorfot. Mindenképpen! Nekem ez, sajnos, túl egyértelmű. Annyira alap, hogy tudom, nehéz lenne megbirkóznom azzal, ha a párom nem ugyanígy szeretné. Túlságosan jó élmény volt, és hát természetesen a legjobbat szeretném a leendő gyerekeimnek. Ugyanakkor nincs összehasonlítási alapom, hiszen csak Waldorf-iskolába jártam. Szóval kellő nyitottsággal bizonyára el tudnék fogadni más iskolákat is, különösen, hogy úgy gondolom, a családi háttér az elsődleges. Egy jó iskola sem képes „mindenre”, ha a család szembe megy vele. És ugyanígy: felkészült szülők is képesek egy iskolát kompenzálni, kiegészíteni.
– Mit üzennél azoknak a szülőknek, akik iskolaválasztás előtt állnak? Mit mondanál nekik, ha érdeklődnek a Waldorf-iskola iránt, de még nem hozták meg a döntésüket?
– Régebben hajlamos voltam csak áradozni, áradozni, és rábeszélni. Ugyanakkor tudom, hogy egy Waldorf-iskolába íratni egy gyereket nagyon felelős döntés. Így igyekszem felhívni a figyelmét a szülőknek, hogy jól gondolják át, és csak akkor válasszák a Waldorfot, ha igazán a magukénak érzik, és valamilyen szinten fel vannak készülve az esetleges felmerülő hibák, nehézségek megoldására, elfogadására. A Waldorf-szülőség is egy út. Legalábbis én ezt látom a környezetemben. Tele nehézséggel, örömmel, tapasztalással, tanulással, és ha valaki vállalja, sok-sok munkával és annak gyümölcsével. Lehet úgy is csinálni, hogy valaki nem teszi bele magát és az erőfeszítéseit, de akkor szerintem ki is marad a lényegből. Egy csodás útból, tapasztalásból.
Az interjút készítette: Cservenyák Tamás
Érdeklődsz iskolánk iránt? További információkért KATTINTS IDE!>>