Ezúttal Pető Melindát kérdeztük a Waldorf-pedagógiáról, tananyagról, iskoláról.
– Miért jó egy gyereknek, ha Waldorf-iskolába jár?
– Szülőként mi a Waldorf-pedagógiát választottuk a gyerekeink számára (két kislányunk iskolás már, a legkisebb Waldorf-óvodába jár).
Hogy miért? Röviden: azt akartuk, hogy egészségesek maradjanak.
A Waldorf-iskolában a gyerekek az életkoruknak megfelelő formában találkoznak az életkoruknak megfelelő tanítási tartalmakkal. Nem kényszerítjük őket olyan tevékenységekre, amire még nem érett a testük, a lelkük és a szellemük. Például nem kell a ceruzájukat kicsi vonalak közé szorítva a folyó írással küszködniük olyankor, amikor ez még csak kudarcélményt hozna számukra. Gondoljunk bele: hány gyerek (és felnőtt!) nem szeret kézzel írni… Miért…? Vagy például nem akarjuk összeolvastatni a betűket olyankor, amikor még a hangokat sem tudják megkülönböztetni. Időt hagyunk a számfogalom kialakulására, mielőtt elkezdenénk a műveleteket. A Waldorf-iskola a gyerekek tempóját és érettségét veszi alapul, nem az esztelen versenyt, ami egyébként sem vezet célra. (Maximum az első öt ún. „legjobb tanulónál” – no de hát nem az a pedagógiai kunszt, hogy az első ötöt megtanítsuk, hanem hogy a többi húszat is.) Esztelen és értelmetlen versenyt mondok. Az egészséges versengésnek helyet adunk, de nem mondjuk azt, hogy megtanítjuk a lehető legrövidebb idő alatt a gyerekeket például az alapkészségekre. Mert írni, olvasni, számolni nem a lehető legrövidebb idő alatt kell megtanulni…
Nem csak az alapkészségekről van szó és az alsó tagozat idilli időszakáról. A Waldorfban arra törekszünk, hogy a gyerekek használható tudást szerezzenek halott lexikális ismerethalmaz helyett. Majdnem azt mondtam, hogy „kapnak”, de éppen ez a lényeg, hogy nem passzívan vannak benne a saját tanulási folyamatukban. Ez a záloga annak, hogy megmaradjon az érdeklődésük. Az igazi tanulás belülről motivált. De az igazi tanítás is… A Waldorf-tanár számára a tanítási folyamat tanulás is. A gyerekek nem a passzív tudást tartják nagyra, hanem azt az erőfeszítést, amit a tanár maga is mindig tesz tanítás közben. Ez a minta.
– Hova szeretnél eljutni az osztályodba járó gyerekekkel az első négy év végére?
– Már harmadik osztály végén kell tudniuk önállóan és hangosan olvasni értő olvasással, de negyedikben a közös olvasmányok mellé például házi olvasmányt is kapnak. Tollbamondás, memoriterek, mozgással kísért versmondás, beszédművelési és szövegalkotási gyakorlatok segítik őket abban, hogy mind szóban, mind írásban képesek legyenek fogalmazni, a gondolataikat felfűzni, a hallottak és olvasottak lényegét kiemelni.
A matematikai kompetenciák terén: egyre inkább a matematika nyelvén kell tudni magukat kifejezni. A törtek, a törtekkel való műveletek vonulnak végig a matematika epochán. A közös nevezőre hozás, a legnagyobb közös osztó és a legkisebb közös többszörös feltételezi a szorzótábla ismeretét és fejlett számolási rutint. A mérés epocha ezek nélkül nem működik. Írásban kell szorozni és osztani többjegyű számokkal.
Negyedik év végére tehát az alapkészségek birtokában meglesznek azok az eszközeik, amelyekkel a világot önállóan tudják megismerni és az ismereteiket rögzíteni is. „Ismeretek”-ről beszélek és arról, hogy ki kell alakulnia bennük ekkorra annak a tudatnak, hogy hova tartoznak szűkebb és tágabb környezetükben. Például az év utolsó, honismeret epochájában ennek a környezetnek az alapos felmérése és megismerése történik. Tágul a horizont és a nézőpontok is változnak (pl. felülnézetből is ábrázolnak dolgokat). Ebből nő ki a következő évben a történelem és a földrajz. Ezek azok a tantárgyak, amelyeket az idő illetve a tér tagol – ezekben kell egyre otthonosabban mozognia egy negyedik osztályosnak. Egyre differenciáltabb lesz a világról való tudásuk ‒ tényekkel találkoznak, összefüggéseket kell felismerniük.
Negyedikre fokozatosan képesekké kell válniuk arra is, hogy új viszonyt alakítsanak ki egymáshoz, a tanáraikhoz, a feladataikhoz (hiszen a tudás megszerzése MUNKA), Bizonyos szintű gyakorlottságot kell szerezniük a kooperatív feladatmegoldásban, de ezzel párhuzamosan az önálló tanulásban is.
Ebben az életkorban nagyon nagy erővel mozognak, óriási energiával vannak jelen. Szükséges, hogy az ehhez mért kellő önfegyelemmel is rendelkezzenek.
De nemcsak a gyerekekkel szeretnék elérni egy bizonyos célt a negyedik év végére, hanem a szülőkkel is. Hiszen ők is haladni fognak ebben a történetben. Jó lenne, ha ‒ legalább valamennyit ‒ el tudnának engedni ekkorra a saját megéléseikből adódó esetleges görcsökből, külső elvárásokból; ha azok, akik ebben még nem gyakorlottak, ki tudnák alakítani magukban az adekvát viszonyulást az értelmetlen elvárásokat közvetítő külvilág felé.
Végső soron: azt szeretném, hogy az osztály lénye olyan legyen, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek számára vonzó legyen, hogy szeressenek vele lenni, hozzá tartozni.
– Mit javasolsz azoknak a szülőknek, akiknek szimpatikus ugyan a Waldorf-iskola, de még bizonytalanok a választásban?
– Használják ki azokat a lehetőségeket az tájékozódásra, amelyeket a következő időszakban nyújtunk. Ne csak az előadásokra jöjjenek el, hanem amikor arra lehetőség van, üljenek be a saját élményű nyílt órákra (amikor ők maguk is kipróbálhatják, hogy hogyan tanulnak a Waldorf-iskolások – erre lehetőség van a 2015. február 7-i nyílt napon – a szerk). Vegyék fel a kapcsolatot olyan családokkal, akiknek a gyerekei már ide járnak vagy akik már Waldorf-iskolában érettségiztek és tudnak beszélni a tapasztalataikról, a megéléseikről.
És persze javasolnám (de ilyet az ember ne direktben javasolgasson inkább, ezt a kérdést mindenki magának teszi fel, amikor épp ott az ideje): próbálják átgondolni, hogy az életben való beváláshoz mi a legcélravezetőbb, hogy egyáltalán mit jelent a boldogulás. A BOLDOGulás.
Az interjút készítette: Cservenyák Tamás
Szerkesztette: Mészáros Anikó
Az iskolánkba való jelentkezéshez KATTINTS IDE!>>