Akinek van gyereke, nagyon hamar megfigyelheti, hogy az apróságokat örömmel tölti el, ha mondókákkal, versikékkel szórakoztatjuk őket. Ahogy cseperednek, szivacsként szippantják magukba ezeket a szövegeket, és saját maguk szórakoztatására mondogatják. Az oviban eleinte teljes létszámmal, aztán később két-három fős kis csoportokban szavalják el büszkén a tudományukat az év végi előadáson. A szülők pedig meglepődnek, hogy miként tudták ezt a rengeteg dalt és gyerekverset megjegyezni. Nagycsoportos korban pedig bármelyikük simán végigmond egy 30 soros verset, például Móra Ferenc Zengő ABC-jét. Eltelik pár év, és az iskolában a gyerekek jelentős része befeszül és ellenáll, de minimum rossz érzéssel tölti el, amikor memoriterek megtanulására kerül sor. Mi ennek az oka?
- A kisgyermekek alapvetően utánzással tanulnak. Nemcsak a beszédet és a mozgást, hanem mindenféle egyéb készséget is így szednek össze, ráadásul észrevétlenül és könnyedén. Ezért tud minden gyerek megtanulni furulyázni a Waldorf-iskolában, függetlenül attól, hogy van-e különösebb érzéke a zenéhez. Az óvodában és azt megelőzően a verseket és a mondókákat is így tanulják az apróságok: közösen, utánzással. A Waldorf-iskolában ez ugyanígy folytatódik. Sok oktatási intézményben viszont – tisztelet a kivételnek – leginkább házi feladatként, könyvből adják fel megtanulásra a memoritereket, ahelyett, hogy a tanítási nap során sajátítanák el azokat. Ez pedig keserves kínokat tud okozni.
- Könnyen megtanuljuk azokat a szövegeket, amelyeket pontosan értünk, és amelyek nekünk valók. Minden erőfeszítés nélkül a fülünkbe másznak a slágerszövegek, a játékos vagy a humoros tartalmak. Mindaddig, amíg a gyermekek olyan szövegekkel foglalkoznak, amelyek nyelvezete és tartalma érthető számukra, könnyen maguk elé képzelhetőek és a korosztályuknak megfelelőek, ragad rájuk a memoriter. Minden egyéb esetben nullára esik vissza a motivációjuk az adott szöveg megjegyzésére. Legfeljebb a büntetéstől vagy a leszerepléstől való félelem veszi rá őket, hogy az utolsó pillanatban bemagolják, majd lehetőség szerint mielőbb likvidálják az agyukból. A Waldorf-iskolák osztálytanítói nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekek az életkori sajátosságaikhoz illeszkedő mesékkel, dalokkal és versekkel találkozzanak az iskolában.
- Leszámítva azokat, akik kifejezetten szeretnek szerepelni, az egyéni előadás, prezentáció vagy felelés szorongással tölti el az embereket, felnőtt korban ugyanúgy, mint gyerekkorban. Nem csoda tehát, hogy a gyerekek többsége nem várja, hogy felmondhassa az osztály előtt a megtanult verset. Persze ezt a készséget érdemes elsajátítani, de biztosan nem egy lépcsőben. Eleinte az egész osztály, később kisebb csoportok adhatják elő a tudományukat. Az egyéni különbségeket pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bátrabbak, kifelé fordulóbbak hamarabb lesznek képesek egyéni előadásra, míg a zárkózottabb gyerekeknek egyszerűen több időre van szükségük arra, hogy komfortosan adjanak elő mások előtt, ne fagyassza le őket a lámpaláz – attól függetlenül, hogy egyébként tökéletesen megjegyezték a verset. Ha pedig idő előtt erőltetjük, csak az ellenállást fokozzuk vele. A Waldorf-pedagógia szem előtt tartja ezeket a szempontokat.
A memoriterek elősegítik az emlékezet fejlesztését és a tanulási képességet, de csak akkor van hasznuk, ha értik is a gyerekek, amit megtanulnak, és ha nem veszik el a kedvüket az iskolától. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy ideális esetben örömüket is lelik bennük, hisz jellemzően művészeti alkotásokról beszélünk.
Írta: Cservenyák Tamás
Az iskolánkba való jelentkezéshez KATTINTS IDE!>>